2004-08-26 20:38:30
láttam tegnap a harmadik típusú találkozások című filmet. most először. érdekes film, bár vegyes kritikákat kapott. a látványvilága szuper, fene gondolná hogy egykét reflektorral ilyen ügyes effekteket lehet csinálni. bár egy időben készültek, valahogy profibbnak tűnik mint a StarWars, talán mert ebben nem mutatnak annyi idegen dolgot világosban. na amitől viszont elállt a szavam, az a zenével való kommunikáció. mármint hogy milyen gagyi volt. Prokofjev: Péter és a farkas szintű kissé elvont huszadik századi zene, amit az okos amerikaiak azonnal megértenek és improvizálva beszállnak a zenébe egyből. megnézem amikor az UFO-t fényekkel kommunikálnak egymással és közben fagotton eljátsszák az Esti mese zenéjét a könnyebb érthetőség kedvéért. amúgy a filmet általában túl hosszúnak tartják, ami manapság a reklámoknak köszönhetően jóval fogyaszthatóbbá válik, hiszen nyugodtan lehet közben élni: enni, inni, fürödni, újságot olvasni, stb. a többi ufós filmhez képest nagy mennyiségű repülő dolog van benne, ami jó, mert a többi film mindig arról szól hogy senki se látta, talán nem is igaz, ködösítés, rendőrök, elmebetegnek nyilvánítják, bezárják, nemhisznek neki. ebben meg mindenki látta, pörög forog a sok csészealj, plusz a kis piros nemtommi megy utánuk ráadásnak. de hogy miért hozzák-viszik az embereket, azt nem tudjuk meg. amit megtudtunk az az hogy nem minden képzőművész elmebeteg, bár bizonyíték nincs rá.
